12.rész Kizártak?!

  Szóval aki lefekszik vele az nem eléggé jó hozzám. Aki meg nem fekszik le a szőke, plasztik nővéremmel, ahhoz pedig én nem vagyok eléggé jó. Na ilyet se tudtam meg az elmúlt tizenévben a nővérkémtől.
  Mikor Brook elment, Katie büszkén meredt rám. Persze mekkora megbocsáltás kell ahhoz hogy kibéküljünk? Csak mert ez így hogy minden pasimat lenyúlta az nekem nagyon nagy dolog. Felmentem a szobámba és ott készítettem ki magam ezen. Miért hiszek én a szememnek?
  Jó a normális emberek a szemüknek hisznek és nem érdeklik az hogy mit éreznek. Mindenkinek szüksége van egy olyan emberre aki mellettük van. Minden helyzetben. Lehet hogy én ezzel a hülyeségemmel rontottam el az egészet.
  Kezdem úgy érezni magam mint egy romantikus filmben...bárcsak ugyan az lenne a vége. Hogy a végén majd mi is együtt leszünk. Egy ideig botladozunk, aztán mint az ezer éves házasok kibékülünk és valahogy akár némán tudatjuk a másikkal hogy úgy tekintünk rá, mint az egyetlen ember a földön. Hogy csak a másikunk van számunkra. Valahogy így érzek iránta. Ha jobban ismerném akkor talán az első férjemet látnám benne. Biztos hogy nem tudnék megöregedni egy ilyen sráccal.
  Bele se tudok gondolni hogy milyen lesz később...pár év múlva amikor már egyedül élek. És nem nyafogok amiatt hogy nekem iskolába kell járnom. Vagy amikor 20-21 éves koromban dolgozó nő leszek és valami politikus vagy mi. Aztán amikor 25 évesen már aggódnom kéne hogy nincs férjem. Csak elváltam Zayntől.
  Aztán egy évig még epekedem Zayn után és végre lemondok róla. Találok valakit aki olyan amilyennek kell lennie egy férfinak...és hozzá megyek. Egy ideig fájni fog és nem érzek semmit se a férjem iránt de amikor lesz egy gyerekünk, akkor jövök rá hogy mennyire szeretem a férjem. És az érzés amit Zayn iránt éreztem, az eltörpül e mellett.

- Hope- hallottam Waliyha hangját. Körbe néztem és megpillantottam az ablakban. Izgatott volt a tekintete. Kiültem a párkányra es ismét társalogni kezdtünk. Pont mint multkor.
- Igen?- válaszoltam a "Hope" dologra.
- Tetszik már?- mosolygott.
- Nem- sütöttem le a szemem.
- Miért?- mondta kissé hangosan. Erre összerezzentem.
- Waliyha...nem tudom. Vagyis valaki nagyon bejön...tudod ki- suttogtam.
- És...- kezdte de egy mögötte álló ember félbe szakította.
- Légy boldog vele- rángatta be az ablakon a hugát Zayn.
- Nem lehetek- nedvesesett be a szemem.
- Már tudod milyen érzés- morogta majd becsukta az ablakot.
  Vak lennék? Vagyis hát én sose értem hogy ezekkel éppen mit akar mondani. Rosszuleső dolog de nem tudok mit tenni érte/ellene. Egyszerűen nincs erőm a szemébe nézni és közölni vele hogy mit akarok. Olyan betoji lettem...amióta itt vagyok. Csak a visszafogott lány vagyok.
  Ilyen szemszögből Washington kurvája voltam. De nem szeretek káromkodni. Olyan kis jelentéktelen ember lehetek számára hogy még annyira se tart hogy normális legyen. Hogy megértsen...
*szerda*
  Reggel a nagy sírógörccsel keltem fel. Mi értelme itt laknom ha itt is olyan vagyok mint ott. Mármint csak olyan féle képpen hogy olyannyira szenvedek mint ott. Ha titokban is de tudom hogy apám segíteni akar azzal hogy ideküldött. Csak visszafele sült el a dolog.
  A suliban ma nem szóltam senkihez. Nagyon nem volt kedvem társalogni...úgy senkivel. Hiszen aki nem tud a Zaynnel való vitánkról, az arról mesél hogy mennyire kedvel és mennyire irigyel hogy a suli népszerűségi listája tetején állok.
  Zaynt is csak a folyosón láttam. (mivel órákon magam elé meredtem és nem néztem oldalra. Még akkor se ha tudtam hogy néz) A folyosón mindig éreztem magamon a tekintetét. Nagyon idegesítő volt de néha visszanéztem és csak akkor szakadt meg a szemkontaktus amikor valaki (Aria) el nem ráncigált a terembe.
  Amikor beszéltünk a végén mindig vita lett. Ronda szavakat vágtunk egymás fejéhez és egyáltalán nem mutattunk megbánást a mondatok után csak Aria meg néha a többi srác tartott a földön, hogy ne depizzek be teljesen. Nem tesz jót a depresszió egy magam fajta lánynak. Az aggasztott legjobban amikor annyira összevesztünk, hogy a végén azt mondta: UTÁLLAK!- nyeltem egy nagyot, majd bólintottam és mondtam: oké, én is utállak.

 

  Mikor kicsöngettek, Niall türelmetlenül karon ragadott és rángatni kezdett a kocsija felé. Kiszabadultam majd mentem a saját kocsim felé, de ekkor már Harry is segített neki. Aztán amikor nyávogni kezdtem, Louis befogta a számat. És élvezni kezdte hogy megharapom a kezét. Aztán amikor vérezni kezdett, akkor elengedte a szám és sipákolni kezdett.
- Nem bírunk tovább nézni így...- kezdte Niall.
- Így hát keríteni fogunk...- mondta Louis.
- És nem szabadultok egymástól.- fejezte be Harry.
- És remélem csak vicceltek...de eléggé béna vicc- mosolyogtam körbe.
- Ha tudnád hogy mi mit tudunk amit te nem...- nevettek fel.
- De nyugi. Amit te mondasz el nekünk, azt Zayn nem tudja- kacsintott Harry.
- Lényegében ti mindent tudtok- sóhajtottam.
- Szóval ne lepődj meg ha valami rossz dolog történik- vigyorgott ördögien Harry.
- Hát ne- néztem ijedten majd bevágtam magam a saját kocsimba és elhajtottam.
  Úgy őszintén kezdtem félni a srácok ötleteitől. Mindent kinézek belőlük...akármit. Hazaérve felmentem a szobámba, és a biztonság kedvéért bezártam az ajtót és az ablakot. Amikor már kezdtem unatkozni, kiszelektältam azokaz a ruhákat amiket már biztos nem fogok hordani. Ezek azok a darabok, amiket egyszer már hordtam.
  A stylistom nem viseli el ha olyan ruhát veszek fel, amit egyszer már hordtam. Egyszer annyira ideges lett, hogy betörte az ajtót. Pedig most nincs is mellettem. De elvileg mindenhol van egy embere aki fényképez vagy mi. Bekapcsoltam a laptopom és felmentem twitterre. Kétezerrel nőtt a követőim száma. Valami sztárocska megjelölt egy riportban. Remek.
  Kopogtak az ajtón amit ki is nyitottam. Harry és Aria tódult be rajta. Kinyitották az ablakot, kiültettek a párkányra és bezárták azt mögöttem. Ebben csak az a vicces hogy szemben Zaynnel ugyan ezt csinálták. Az eleje iszonyatosan kínos volt. Én törökülésben ültem, ő meg lazán lógatta a lábát és egymást bámultuk.
  Ilyenkor felmerül bennem a kérdés hogy most pont mire gondol. Amikor ilyen fura tekintettel mered rám és sejtelmesen mosolyog. Kiráz a hideg ettől a pofától. Olyan helyes de akkor is olyan ijesztő. Aztán Aria mögülem az ablakon keresztül belekiabált egy megafonba.
- Minnél később kezditek el a beszélgetést, annál tovább vagytok kint. És ma esni fog az eső- mondta.
  Továbbá is némán ültünk, de nem néztük egymást. Olyan kínos volt az egész. Ha Arian mulna Harryvel már az ágyamon hemperegne. Meg ha Harryn múlna akkor is. Ijedten megfordultam de Aria és Hazza is ott ültek. Beszélgettek és olyan helyesek voltak.
  Kezdett már felhős lenni az ég és néha még dörgött, villámlott is. Egy kicsit félek a villámtól meg a vihartól. Csak nem tudok aludni meg összeszarom magam de áhh mindegy. Az első esőcsepp pont előttem ért tetőt. Vagyis talajt. Aria ördögien kacagott majd poharat nyomva az ablakhoz, halgatózni próbált.
  Amikor már ezerrel esett az eső és agyonáztunk még akkor se engedtek be minket. Már lefolyt a sminkem is és biztos vagyok benne hogy horrorélmény voltam. Mindig összerezzentem amikor villámlott vagy dörgött egyet. Zayn a végén már annyira nevetett rajtam hogy majdnem leesett az ablakból. Már hajnali kettő lehetett, amikor még mindig kint áztunk. Ariaék már nagyban elterültek a szőnyegen és aludtak.